Tisztelt Vaskútiak, kedves vidéki Vendégeink!
Október első vasárnapján – a covid megjelenése óta első alkalommal – végre újra összegyűlhetett községünk és a környező települések német gyökerű lakossága, hogy együtt töltsünk egy délutánt, ápoljuk hagyományaikat, jókat beszélgethessünk, együnk, igyunk és táncolhassunk. A II. Vaskúti Oktoberfest, „Sváb kultúr – és gasztrodélután” mottóval a Vaskúti Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében került megrendezésre. A nap alaphangulatát már a helyszínválasztás, az egykori Piros Iskola, ma Közösségi Ház felújított udvara és a gyönyörű napsütéses őszi idő megadta. Miközben a színpadon egymást váltották a különböző produkciók, az emberek a sörasztaloknál ülve fogyaszthatták el kávéjukat, süteményeiket, kóstolhatták meg a Schieber pincészet kiváló borait, vagy ihatták meg söreiket, üdítőiket. Nagy köszönet jár mindenkinek, aki süteményfelajánlásával hozzájárult a „Kaffee und Kuchenzeit” sikeréhez!
A vendégek a kulturális programban a helyi óvodás, iskolai és felnőtt csoportok mellett hajósi, nemesnádudvari és véméndi fellépőket is láthattak. A gasztroprogram megkoronázásaként a szervezők mindenkit egy adag sültkolbásszal vendégeltek meg. A délutánt egy „Mini svábbál” zárta, melyhez a Wemender Sextett fújta a talpalávalót.
A magam nevében szeretném megköszönni képviselőtársaim, Flachné Kurucz Anita, Posgay Erzsébet, Schimpf Tamás és Kling Gábor innovatív és áldozatos munkáját. Külön köszönet illeti Begéné Jelusics Mónikát nélkülözhetetlen adminisztratív és egyéb háttérmunkájáért, Vörös Endrénét, Jakab Vandát, Nagy Zoltánt, valamint Nagy Károly és Dömény Dávid tanárurakat a büfében nyújtott munkájukért, segítségükért.
Legvégül, de nem utolsó sorban pedig a szervező önkormányzat nevében hálánkat szeretnénk kifejezni azért, hogy ilyen szép számban kilátogattak rendezvényünkre, a fellépőknek pedig azért, hogy igazán színvonalas produkciókat mutattak be a lelkes és értő közönségnek.
Reméljük, hogy egy év múlva már a III. Oktoberfest sikeres megrendezéséről számolhatunk be Önöknek! Viszont látásra! Auf Wiedersehn!
További képekért látogass el facebook oldalunkra!
Tisztelettel: Vörös Csaba
VNNÖ elnöke